A Heute-n jelent meg nem rég egy érdekes cikk. Ebből hoztunk most nektek egy összefoglalót. Még a cikk előtt íme a mi személyes tapasztalatunk és véleményünk: A Volkschule-ban eltöltött két év AO státusz csak alapozónak volt jó a gyermekünk számára. Aki azt állítja, hogy az ő gyermeke tökéletesen megtanult németül néhány hónap alatt, az nem mond igazat, vagy mást ért ”tökéletes” alatt, mint mi.
Azok a külföldi gyerekek, akik a mi gyermekünkkel együtt kezdték meg az osztrák iskolát, szintén nem állnak jobban a német nyelv terén. Sőt, van olyan, akit a két év lejárta után is visszafogtak AO státuszban, mert még mindig nem tudta felvenni a fonalat az osztállyal. Íme a Heute cikkének összefoglalója:
Egyre több elsős nem érti a tanárait – A német nyelvtudás hiánya nagy problémát okoz Bécsben.
Egy bécsi általános iskolai tanárnő megdöbbentő kijelentése szerint az osztályában egyetlen diák sem beszéli anyanyelvként a németet. A helyzet súlyosságát a Városháza friss adatai is megerősítik.
A legfrissebb statisztikák szerint a bécsi elsősök 44,6%-a nem érti megfelelően tanárait, mert nem beszéli elég jól a németet. Ez az arány két évvel ezelőtt még „csak” 36% volt, ami rámutat arra, hogy a helyzet folyamatosan romlik. Különösen meglepő mindez azt tekintve, hogy a gyenge nyelvtudással rendelkező gyerekek 61%-a már Ausztriában született, és 24%-uk osztrák állampolgár is. A probléma nem egyenletesen oszlik meg Bécs kerületeiben. Hét kerületben az elsősök több mint fele tartozik az „Außerordentliche” kategóriájába, akik nem rendelkeznek elegendő német nyelvtudással ahhoz, hogy részt vehessenek az oktatásban.
A fiatal tanárnő elmondása szerint az osztályában 22 diák van, de egyikük sem beszéli anyanyelvként a németet. Ráadásul három tanuló még írni-olvasni sem tud, nem ismer egyetlen betűt sem. A tanárnő úgy véli, sok szülő szeretne segíteni a gyerekének, de maguk sem értik meg jól a feladatokat. Más családok viszont teljesen figyelmen kívül hagyják a gyerek oktatását, számukra az iskola nem fontos.
A törvény szerint minden gyermeknek legalább egy évet kellene óvodában töltenie, mielőtt iskolába kerül. Egy iskolaigazgató azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen óvodába járnak a gyerekek, és ott milyen nyelvet használnak. Ha a német nem kap elég hangsúlyt, az iskolakezdésre nem tudják elsajátítani az alapvető nyelvtudást.
Az elégtelen német nyelvtudás nemcsak a gyengébben teljesítő diákok, hanem a tanárok és a jól beszélő osztálytársak számára is kihívást jelent. Az iskolák szerint mindig nehéz helyzetben vannak, mert a gyengébbekre kell koncentrálniuk, de ez a jobb képességű diákokat is hátráltatja a fejlődésben.
A jelenlegi adatok rávilágítanak arra, hogy a német nyelvtudás hiánya egyre nagyobb akadályt jelent az oktatásban, és hosszú távú megoldásokra van szükség a helyzet kezelésére.
A mi gyerekünk is Ausztriába jár iskolába, több éves tapasztalatunk van a témában. Tedd fel a kérdéseidet az osztrák iskolarendszerről, az óvódáról, a beiskolázásról és továbbtanulásról! Az 1-1,5 órás beszélgetésünk ára csak 50 euró+ÁFA (bruttó 60 euró). Keress minket itt privát üzenetben, a Facebook oldalunknál: https://www.facebook.com/profile.php?id=61571913303232
0 hozzászólás